Leszakadt az ég, kastély előtt blokád,
Valaki a konyhában tüzet okád,
Fekete ruhában jár az uraság,
S nem is sejti, mekkora butaság,
Hogy éjszaka az ablak nyitva maradt,
Alatta osont be a szakadt alak,
Ki a kastélyban felveri a csendet,
A földön fekve sír, nyüszít s szenved.
Mire felébrednek, ő már messze jár,
A padló véres, nincs messze a határ.
Repülők köröznek, déli irányban,
S nem tudják, ki rejtőzik a szobámban.
Mert úgy is elhiszik ezt a maszlagot,
Hogy aznap én törtem ki az ablakot,
Ők hajókkal szántják fel a nyílt vizet,
És nem jönnek rá, ez nem az a sziget,
Ahol a sötét, zömök kastély székel,
Melyet emberi tetemekkel ékel
Az uraság, ki türelmetlenül vár,
S akinek a kastélyban dicsőség jár.
Az idegennel lassan útra kelünk,
Miközben a viharban majd elveszünk,
A szél tombol, kicsavarja a fákat,
Üldözőbe vesz egy kósza őrjárat.
Lerázom, de kezeimhez vér tapad,
A kastély előtti blokád szétszakad,
Menekül az uraság, fel a toronyba,
Hadd lássa, mi mindent döntött nyomorba.
A kastélyba ekkor villám csap bele,
Az uraság ordít, ég ő is vele,
Hajnalban már hamutól porzik az út…
Megmenekültél!
/2015/
Ollé Tamás 
Hozzászólás