Van az úgy, hogy valakiért nem nagy kár,
És néha oly késő már, hogy az óra se jár.
Amikor a fáradtságtól már a nevedre sem emlékszel,
És a vonaton azt suttogják: nézd a drogost! Hogy vonaglik!
Pedig te csak ülsz és próbálsz ébren maradni,
S közben a korral haladni,
Mert nap mint nap megbámulnak az emberek,
Ha könyvet veszel a kezedbe, vagy épp olyat csinálsz,
Amit a közvélemény földbe döngöl és porig aláz,
Mert szerintük nem elég jó,
És eltér a megszokottól.
Mondd, hol vannak azok az idők,
Amikor nyugodtan ledőlhettél egy kicsit pihenni,
Anélkül, hogy valaki meg ne szólta volna,
Hogy tulajdonképpen már megint nem csinálsz semmit.
Ne legyenek kétségeid:
A köztudat az igazi fertő,
Mely felemészt és elnyel mindent,
Ami megpróbál más lenni.
/2017/
Ollé Tamás 
Hozzászólás