Éjfél után négykézláb a nedves fűben hányok,
Azon tűnődöm, megint elbánt velem az élet.
Ott vagy te is, más karjában, onnan nézel s látod,
Milyen mikor nem mástól, hanem magamtól félek.
Mert eliszom minden pénzem, s megnyílik alattam a föld,
És te sem találod a helyed, mikor a bánat testet ölt.
Eső mossa kihűlt szíved, az idő feni a késed,
Elátkozva bolyongunk csak, s várjuk a tavalyi évet.
Mosoly tűnik arcodról el, soká tart még a fagy,
Azt hiszed ő melegít fel, de a végén magadra hagy.
S mire feleszmélnél arra, hogy végig előtted voltam,
Távol tőled, messze innét heverek majd holtan.
/2016/
Ollé Tamás 
Hozzászólás