a zöld növény, a félhomály,
esőerdőt játszik,
dohos szobában felfrissül a levegő.
idebent csak azt tudom,
odakintről látszik,
ahogy állok némán s merengőn.
nem gondolok arra, ami nem jön el,
és nem gondolok a múltra sem,
mert tudom, hogy te majd eljössz,
és segítesz továbbvinni az álmot.
és amikor eljössz, leszakad az ég,
hullanak a csillagok,
de mi átalusszuk az egészet, hogy
odabent megéljünk egy másik csodát,
mert az arcod és az illatod
a túloldalon is megbabonáz.
fénycsóvák közt, neonkertben,
egy aknamezőn táncolunk,
és te úgy nézel rám, ahogyan
azelőtt még senki sem.
idekint tényleg nincs semmi,
a kerítésen túl csak
a kép és hang olvad egybe.
bámul rám egy entitás,
vörösen izzik a levegő,
kezem a kezedben, halk robbanás,
hazaviszlek, csak ne nézz hátra,
egyetlen apró szívdobbanás,
miközben számolom az égen
a jelzőrakétákat.
/2018/
Ollé Tamás 
Hozzászólás