Ollé Tamás

miért arra gondolok, mikor lesz újra
lövészárok a házunk udvarán?
csak mert ráléptem egy útra,
ahol hajnalok hajnalán,
az őrület és a józan ész határán
próbálom elfelejteni mindazt,
ami idáig meghatározott?

miért baj az, ha ezúttal
én tagadom meg a múltam,
s nem várom meg, amíg az engem?

a csontjaimban is érzem
ezt a fura ellentmondást,
és én elhittem, hogy szárnyalok,
de ha a végén elfáradok,
mégis mit ér a tiszta elme,
ha a test erős, de a lélek gyenge?

ezért hajnalok hajnalán hozzád indulok,
mert csak rád számíthatok, ezért
zárom ki a zajt és a külvilágot.
az arcod, ami ideláncol,
ha elaludnál is virrasztanék,
és aludni kell, mert ha nem alszom el,
holnap reggel a világ szétszed,
és túl sok az inger, túl sok a kérdés,
én meg nem akarom, hogy véget érjen
egy pillanat alatt az egész.

mert az órák csak percek,
és én még maradnék,
nálad lenni olyan, mint
ráébredni, mennyire üresek
a percek pillanatok nélkül,
és hogy az idő nem a barátom.

bizsereg az alkarom, miközben
minden veled töltött percben
változom, és csak várom,
mikor jön az alkalom,
amikor majd veled együtt távozom,
egy kietlen, hideg hajnalon.

/2018/